Azt mondták rólad, hogy Istenadta őstehetség vagy, 16 éves korod ellenére. Nem vagy túl fiatal ahhoz, hogy jó hangod legyen?

Szerintem ez teljesen egyéntől függ. Sok mindenkitől azt hallottam, akik hallották már a hangomat, hogy nem vagyok olyan, mint egy átlag 16 éves, nem énekelek úgy, és pont ezért nem mondhatjuk, hogy "ennek ellenére". Egyéntől függ, hogy ki, hogyan éli meg azt, hogy ennyi idős, és ki, hogyan énekli el ezt a számot. Huszonévesen is lehet így, persze sokkal jobban vagy rosszabbul, sokkal nagyobb átéléssel, vagy sokkal kevesebbel. Én így éreztem tökéletesnek most.

Hogy sikerült a fellépésed? Lehetett volna jobb is vagy ilyenre gondoltál?

Nagyon-nagyon boldog vagyok, és szerintem most lehetek egy kicsit beképzelt, nem azért mert az akarok lenni, vagy annak akarok látszani, hanem azért, mert ezt a számot én még magamhoz képest nem énekeltem el így. Ezt az egyet szerettem volna elérni ezzel a műsorral és teljesen mindegy a végeredmény. Csak egy dolgot érezzek, hogy magamhoz képest ezt a számot én most 110%-osan tudom elénekelni? és ez hál?Istennek úgy érzem, sikerült.

Nagyon tehetséges vagy és nagyon jól képzett hangod van. Foglalkozol is vele?

Igen, tanultam énekelni. 13 évesen egy idős bácsihoz kezdtem járni, aki jazz-tanszakot tanított az alapfokú zeneművészeti iskolában nálunk otthon, Szeghalmon. Hozzá mentem el, de ő akkor még egy kicsit fiatalnak tartott ehhez a műfajhoz. Egy évig jártam hozzá csak hallgatni másokat, mások órájára, és úgy gondolom, beértem hozzá, elértem azt a szellemi szintet, hogy most már el tudom énekelni. Később ezért is jöttem Pestre, hogy találjak egy jazz középiskolát. Találtam is, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem "előiskoláját" a Postást, de ott volt pár problémám, emiatt abbahagytam. Így körülbelül 3-4 évet tanultam énekelni.

Azt mondod csak ezért jöttél Budapestre és egy év után már abba is hagytad végleg?

Nem, azóta találtam egy hangképző tanárt, Szekeres Adriennt, tőle veszek órákat. Most ezt érzem fontosabbnak, mert ő azt mondta nekem-és ez nagyon jól esett- már nem az a lényeg, hogy mit énekelek, hanem hogyan, hogy hol képzem, a fizikai részén kell még finomítani. Ez egy nagyon fontos dolog, muszáj megtanulni és én is fontosnak érzem, mert mindenkinek lehet gyönyörű hangja, de ha negyven évesen kiénekli a hangját, akkor már nem lesz, és ezt végre én is beláttam.

Fel szoktál lépni valahol vagy ebben ki is merül az éneklés számodra, hogy órákra jársz és képzed magad?

Otthon szoktam, Szeghalmon. Maximum harminc fős rendezvényeken énekelni. Utoljára óvónéniknek kellett énekelnem és a régi tanáraimnak. Körülbelül ilyen és ehhez hasonló fellépéseket szoktak szervezni, de én ezeket is nagyon élvezem.

Egyedül téged kérnek fel ezekre a fellépésekre?

Van egy kis csapat, ahol énekelek, egy pár fiú meg egy pár lány, fél playback-kel szoktunk fellépni. Általában olyan számokat szoktunk énekelni, ami "ránk van szabva", ami illik hozzánk, de sokszor van, hogy egy-egy dalt nekem "kell" elénekelnem pl.: Aretha Franklin, Alicia Keys.

A mai elődöntős csapatban jó pár 16 éves van, és bár te azt mondtad, teljesen mindegy ki hány éves, ha már érett a hangja és tud énekelni, de mégis, nektek azért tanulnotok kell még, a felnőtt életbe is bele kellene látnotok és a zsűri tagjai között bizony ülnek többgyermekes apukák, anyukák. Szerinted nem lesz a korotok hátráltató tényező a döntésüket tekintve? Nem "féltenek" titeket még egy kicsit?

Én egy kicsit mást éreztem hátránynak. Nem igazán az a fontos, hogy ki hány éves, inkább, hogy mennyire eladható és nekem ez nagyon furcsa dolog. Persze az, hogy még fiatalok vagyunk, biztos erre is visszavezethető. Ha ennyi idősen a pop műfajban jó valaki, akkor ő már sokkal nagyobb előnyt élvezhet, mint aki a jazz-zel próbálkozik. Azon van a nagyobb hangsúly, hogy ez a fiatal mit énekel.

Akkor ezek után, hogy érzed, lesz esélyed? Ne azt mondd, mit szeretnél, csak őszintén, szerinted továbbjutsz ma este?

Azért tartom magamat esélyesnek, mert úgy érzem, ma este hangtechnikailag nem volt belémkötni való. Nem nagyképűségből mondom ezt, tényleg, egyszerűen így éreztem, pedig nagyon kritikus és őszinte ember vagyok, pláne magammal szemben.

Nem is kaptál kritikát...

Legfeljebb építő jellegűt, de minden kritika az. Nagyon boldog voltam.

Bár rosszat nem mondtak rólad, sőt, de ettől függetlenül, ha ma mégse te jutnál tovább, tanulsz rendületlenül és később megmutatod magad?

Igen, de amit én szerettem volna, azt most elértem! Az már csak egy plusz lenne, ha bejutnék.

(forrás: www.megasztar.hu)




 

Interjú a megasztar.hu-ról