Összecsaptak a hullámok Schmidt Barbara feje fölött. A lány tart szüleitől, akik a Megasztár múlt heti eseményeit bemutató műsorban elképedve látták a képernyőn, hogy kislányuk a többi sztárjelölt társaságában dohányzik. Bár észrevételüket tapintatosan nem jelezték, Barbi nővére elmondta neki: állt a bál otthon. "Hatalmas feszültség alatt vagyunk, ezért még néha azok is rágyújtanak, akik egyébként nem szoktak. Nem vagyok aktív dohányos, de bevallom, ritkán rágyújtok." - mondta Barbi, aki kicsit szorongva utazott haza a szombati döntő után. Feszültségét tetőzte, hogy a vonaton több ezer forintra büntették: "Késésben voltam, ezért úgy gondoltam, majd a vonaton megváltom a jegyet. Teljesen ledöbbentem, amikor a kalauz megbírságolt. Azt állította, hogy nem adhat jegyet, holott már utaztam úgy, hogy a vonaton vettem menetjegyet."


Otthon viszont elmaradt a várt fejmosás, sőt szóba sem került a "bagós ügy". Barbi szerint testvére kicsit eltúlozta a dolgokat, de tudja, hogy szülei egyszer még biztosan kérdőre vonják. Édesanyja viszont nem így gondolja: "Dehogy haragszunk rá! Fiatalkoromban én is, és a férjem is kipróbáltuk, sőt nemrégiben szoktunk le a dohányzásról. Én is rágyújtanék, ha ilyen feszültség alatt lennék. Nem könnyű sem Barbinak, sem a többieknek."

- Blikk -

Szerelmének énekel a színpadon

Pici korától kezdve mindig szerelmes volt Schmidt Barbara.

Az igazi nagy érzelem azonban két esztendővel ezelőtt érintette meg. Barbara most annyira szerelmes, hogy a Megasztár két döntője között képes csak azért vonatra szállni, hogy néhány óráraa kedveséhez bújhasson. Hajnalban pedig már siet is vissza Budapestre.

Barbara az óvodára úgy emlékszik, hogy a fiúk állandóan kergették, az általános iskolában pedig a táskáját cipelték. Még ha néhány pajtása esetleg rabul ejtette is a szívét, mindezek gyerekkori szerelmek voltak. Az igazira, a nagy lángolásra sokáig kellett várnia, de két évvel ezelőtt végül ez is elérkezett a fantasztikus hanggal megáldott lány életébe.

Bravo (2004.január 8.)
Bravo (2004 február 19.)
100xSzép (2004 április)

 

Este tárcsázzunk és segítsük Barbarát!
Tavaly több ezres közönség előtt fergeteges koncertet adott

Ezekben a hetekben minden szombaton este 8 órától a tv2 Megasztár című műsor döntőjét követhetik figyelemmel a televíziónézők. A döntőben megyénket Schmidt Barbara képviseli. Minden egyes alkalommal a nézők döntik el, ki tetszett a legjobban. A legkevesebb szavazatot kapott énekes távozik a versenyből. Barbarának legközelebb ma este lesz nagy szüksége a Békés megyei szavazatokra.

Több ezer jelentkezőből különböző szűrőkön át válogatták ki a legjobb énekeseket. Tizenketten jutottak az országos döntőbe, köztük a szeghalmi Schmidt Barbara. A döntő első fordulója az elmúlt szombaton volt, amikor a nézőktől legkevesebb szavazatot kapott versenyző kiesett.

Schmidt Barbara öt éve tanul énekelni. Kincses László füzesgyarmati előadóművész szerettette meg vele a jazzt. Jelenleg Szekeres Adrienn és Víghné Báthori Erzsébet tanítványa. Tagja a szeghalmi Dreams énekegyüttesnek. Megyénk több településén nagy sikerrel énekelt, tavaly pedig a Gyöngyösön megrendezett Egyetemisták és Főiskolások Turisztikai Találkozóján (EFOTT) több ezer néző előtt fergeteges önálló koncertet adott. Több lemezkiadó érdeklődött már Barbara iránt, de a lemezmegjelenések még váratnak magukra.

A döntőbe jutás sikere örömmel töltötte el a szeghalmi lányt. A döntőben való helytálláshoz viszont már nem elég csak a saját énekhangja. Ahhoz, hogy minél tovább láthassuk a képernyőn, a nézők szavazataira van szükség. Annál is inkább, mivel egyes médiák nem mindig csak az igazi tehetségeket reklámozzák. Barbara normális életet él, ezért ő nem számít érdekesnek, így kevesebb publicitást kap, ami kedvezőtlenül befolyásolhatja a szavazást.

Mivel Szeghalom kis város, Barbara csak akkor lehet igazán sikeres, és veheti fel az eredményes küzdelmet a nagy városokból érkezett versenyzőkkel, ha a szavazásnál széles körű megyei összefogás valósul meg. Ezért bízunk benne, hogy ma este minél többen nézik a Békés megyei lányt. Az összes produkció után (21 és 22 óra között) szavazataikkal úgy segítenek neki, hogy a 1797-es sms-számra elküldik a Barbara nevet. Vagy hívják az adás idején a Schmidt Barbara fotója alatt megjelenő telefonszámot.

Magyari Barna

/forrás: Békés Megyei Hírlap/

Ha van olyan cikked, amely itt nem szerepel akkor írj!